(majdnem) megvettem ezt a lemezt . since 2003

2005.03.30. 17:47 izborn

Feloszlik a TNT
[origo], 2005. március 30.

Kedden este a VIVA TV Interaktív című műsorában jelentette be
feloszlását az egyik legnépszerűbb és legsikeresebb magyar együttes,
a TNT. Drámára azonban ne számítson senki, ugyanis Ákos és Inti
elmondták, hogy nem válnak el haraggal, és még terveznek egy
nagyszabású búcsúkoncertet is.

Vigyázat, becsapós! Hiába látszik örömhírnek, nem az. Ebsikkel kiderítettük az igazságot. Nyilvánvalóan az egész a búcsúkoncert biznisz miatt van, évente adnak majd újabb és újabb búcsúkoncerteket. Így egy havi előkészületből megvan az egész éves jövedelmük anélkül, hogy haknizgatniuk kellene. A búcsú előtt azért még stúdióba vonulnak és utoljára felvesznek 3 lemezre elég anyagot, amit csepegtetve kiadhatnak. 6 év múlva újra összeállnak, sőt, addig külön-külön is ki lehet adni szólólemezeket, dupla haszon, a legjobb üzlet a feloszlás. Nem nem, nem sikerül megszabadulni tőlük, Magyarország még mindig piacvezető marad az egy főre eső gitárszintetizátoros zenekarok számában.

komment

2005.03.30. 13:24 izborn

Rhythm & Sound - See Mi Ya ***
Burial Mix, jan 2005

1.See mi yah;
2.Dem never know;
3.Rise and praise;
4.Truly;
5.Lightning Storm;
6.Let Jah Love come;
7.Boss man;
8.Poor people must work;
9.Let we go;
10.Free for all;
11.See mi version.

Bátraké a szerecsen! Két berlini technokrata, Mark Ernestus és Moritz Von Oswald félredobták a négynegyedet, szereztek valami rettenetesen ütős cuccot, meghívtak majd egy tucatnyi roots-reggae császárt, tekertek egyet (egyet?!), azt nekiláttak. A dallammal nem sokat vacakoltak, háromnegyed órán át ugyanazt a ritmust és két hangot kapjuk, tipikus one-riddim, csupán az énekesek és a hangszerelés változik. Jó, egyszerre húsz percnél többet én sem bírok, de azért max respect!

április 8, Brüsszel, AB, Domino-Festival
április 10, Amsterdam, Melkweg

komment

2005.03.30. 10:42 izborn

Support Lesbiens - Tune Da Radio **
2002 Sony Music/Bonton / Epic

1. Intro
2. Tune Da Radio
3. Sweet Little Something
4. Too Late My Son
5. Let`s Dance
6. Nodding
7. Feel U
8. In Da Yard
9. About The Joy
10. Looking For Myself
11. So Deep In
12. Wareligion
13. Gotta Get Home
14. M.F. Stealing

Ez pont annyira progresszív és különleges, érdekes és szokatlan, alternatív és rockzene, mint amennyire jazz volt a Jazz+Az. Még azt a pár, ígéretesebb lassabb dalt is képesek elbaltázni közhely-nyálas melódiájú refrénekkell. Ilyet itthon is szoktak, pont az ilyenek miatt nem világhíres egyetlen magyar popzenész sem. Cseszlovák Mester és Tanítványai, mondjuk a nevük sokkal jobb.

komment

2005.03.29. 11:40 izborn

Jon Brion - Knock Yourself Out

It's something unattainable
That you can't live without
And now the unexplainable
Has you riddled with doubt

Things begin Things decay
And you've gotta find a way
To be ok
But it you want to spend the day
Wond'ring what it's all about
Go and knock yourself out

Why were put in this mess
Is anybody's guess
It might be a test or it might not be anything
You need to worry about
But if you're still in doubt
Go and knock yourself out

Nagy piros gumilabdát szorongatva szeretnék ülni egy baráttal a Dunaparton. A fáradt napsütésben időről-időre fejbekólintanánk egymást a nagy piros gumilabdával. Akkor mindent megértenék, tudom.

komment

2005.03.27. 11:47 izborn

Jestofunk - Universal Mother ****
IRMA, 1998

A1 Universal Mother (Let Yourself Go)
A2 Be A Warrior
A3 Colour
B1 Universal Love
B2 Try My Love
C1 Happy
C2 Special Love
D1 If You Got It, You'll Get It
D2 Jestofunk, Jestofunk
D3 We Are
E1 Nel Nome Del Suone
E2 Why?
F1 Pfunk Station
F2 Earthquake
F3 Reflexion

Spityutól kaptam, csak úgy, triplalemezes, hatalmas nehéz vinil, hatalmas nehéz ütemekkel, meditatív keménységgel, óriási hangokkal, több hanggal egy hangon. Nem sok változatosság, de egy monoton aerobic edzést is tudnak élvezni a csajok. Izzasztó egy tánczene.

komment

2005.03.25. 14:35 izborn

Kapor, Momo: A lemezlovas
(rádiójáték)


"A papáink féltek tőlunk, mert nem értették, hogy mi a fenének ülünk mozdulatlanul Ray Charlest hallgatva. Ülünk és nem csinálunk semmit azon kívül, hogy egy kiscsaj bal csöcsén tartjuk a kezünket a pulcsija alatt."

Lemezlovas: Haumann Péter
Zenéjét szerkesztette: Komjáthy György

Keddenként, a Diszkóvágásban. Badihali márc 29-től, folyt.köv.ben lenyomja.

komment

2005.03.25. 09:24 izborn

VA - Latin Breakbeats Basslines And Boogaloo Vol.3 (Brown Sugar) *****
brown sugar, feb 2002

You've Been Talking Bout Me Baby - Ray Terrance
Soul Drummers, The - Ray Barretto
Happy Man, (I'll Be A) - Latin Blues Band (The)
Funk Up - Mongo Santamaria
Big "T" - Tito Ramos
Kenyatta - Orquesta Joe Cain
Taking Over - Ralph Robles
Guajira Boogaloo - Coco Lagos Y Sus Orates
Soneros En Una Cesta - Cesta All-Stars (The)
Busamba - La Lupe
Monkey See, Monkey Do - New Swing Sextet (The)
I Want You - Alexander Review (The)
Its Not What You Say - Louie Ramirez
Comparsa De Los Locos - Eddie Palmieri

Nem tudok sem spanyolul, sem portugálul. De ha azt éneklik, hogy szamba meg hogy bugalu, esetleg szótagolva, hogy csa-csa-csaaana azt megértem. Szeretem is, ha ezt éneklik, kiváltképpen, ha egy dalon belül. Ezen a válogatáson pedig majdnem minden dalban benne van az, hogy szamba meg hogy bugalu, esetleg szótagolva, hogy csa-csa-csaaa. Tizennégy latin jazz sláger, táncparkettre, szórakozva, Ambitól, kiváló kis lemez, gyakran is hallgatom.

komment

2005.03.23. 10:07 izborn

Barbara Hendricks és a Magnus Lindgren Quartet
Budapesti Tavaszi Fesztivál,
Nemzeti Hangversenyterem
2005. március 22.

"Jazz Project"
- Cole Porter,
- Duke Ellington és
- George Gershwin művei

Barbara Hendricks
Magnus Lindgren

Barbara Hendricks operaénekesnő dzsesszt ígért és vérbeli dzsesszt adott:
teljes odaadással, szakértőként ízlelte Cole Porter, Duke Ellington és
Gershwin darabjait, míg a Magnus Lindgren Quartet a maga profizmusával
kísérte a koncertet a Nemzeti Hangversenyteremben. Koncert után a művésznő
dedikált az ott maradó közönségnek. Egyébként a koncert előtt Barbara
Hendricks találkozott Zimányi Zsófiával, a BTF igazgatójával, akivel
arról beszélgettek, hogy a művésznő 2006-ban egy dalesttel térhetne vissza
a fesztiválra.
festivalcity.hu

Nem számítottam rá, hogy ennyire jó lesz. Tudtam, hogy Barbara Hendricks óriási énekesnő, és hogy a Mignuslignus is jó jazzt játszó jazzzenész (lásd Koop: Soul for Sahib), arra is számítottam, hogy bizony jó akkusztikájú lesz a terem, de áll-leeséses, 'permanens lúdbőrre' senki nem készül fel.

Barbara Hendricks, az ünnepelt operaénekesnő leugrott a jazzkocsmás fiatal barátaihoz, hogy "ugyan már, játsszuk el másoknak is azt, amit néha itt szoktunk". És eljöttek, ide, Pestre, a világ egyik legjobb hangversenytermébe, és megtöltötték muzsikával. Mignuslignusék nyomták a jójazzt, újítva a régen ismert sztenderdeket, úgy, ahogy nagy zenészek szokták, Barbara pedig játszadozott csak a hangjával, mély fekvésben Ellát idézte, magasban meg Callast, föl-le, föl-le, ide-oda a két hangszín között, vidáman, lazán, vagy éppen könnyekig meghatóan, néha táncolt egyet, vagy dívásan leült a díványra a zongora mellett, a végén pedig egyedül zengette meg az Oh, Freedom-mal az egész toronyház méretű termet.

Libabőrös mosoly és könnyek, jazz és opera, fekete és fehér, idős és fiatal, óriási élmény, úgy bánom, hogy nem ült mellettem sem Nzanga, sem Spityu, őrülten élvezték volna.

Update: sem nzanga, sem spityu nem vállalta, hogy őrülten élvezték volna. Szerintük nem müködik az "operaénekesnő jazzt énekel" műfaj, hasonlóan a "klasszikusok popritmusban"-hoz vagy a "princess" zenekarhoz. Anyám szerint - aki egy hete járt ott - meg rossz az akusztikája a teremnek. Ezek ellenvéllemények.

komment

2005.03.22. 17:01 izborn

Lazyboy - Penguin Rock ****
Sunday Best, aug 2004

1. Magic Fellow
2. Western Skies featuring Roddy Frame
3. Soft Little Sound
4. Don't Fret George featuring Cathy Battistessa
5. Nothing To Be Afraid Of
6. Lost Star Featuring Estelle
7. Imperial
8. Policy Dogs Bonfire
9. Fireworks featuring Earl 16
10. Penguin featuring Lee ?Scratch? Perry
11. Left Rev
12. Gully

Hogy ne csak rosszat szóljak: Lazyboy javított. Múltkori kislemeze után végre kezem ügyébe került az album, és azóta nem értem, miért pont a leggagyibb citerás vackot kellett kipréselni táncparkettre. A lemez tele van kellemesebbnél jobb, könnyen emészthető downtempos muzsikákkal, rengeteg fúvóssal, igazi hangszerekkel, dúdoló szerelmes női hanggal, mesél, mint a Lemon Jelly, de annál sokkal önállóbb, néhol totál meglepő (Lost Star - mintha Missy rappelne egy Mylo dalban, megtoldva egy hipergagyi refrénnel). Eklektikus, jó kis lemez, ezt már lehet szeretni.

komment

süti beállítások módosítása