1. Squonk
2. Carpet Crawl
3. Robbery Assault & Battery
4. Afterglow
5. Firth of Fifth
6. I Know What I Like (In Your Wardrobe)
7. Lamb Lies Down on Broadway
8. Musical Box (Closing Section)
1. Supper's Ready
2. Cinema Show
3. Dance on a Volcano
4. Los Endos
Ezeket a gondolatokat biztos már megírták valahol, olvastam vagy tíz éve, ha nem több, de nekem is meg kell vallanom, Phil Collins zseni. Nem, semmiképpen sem a Disney Collinsról beszélünk, 1993-as kiválása óta meghatározót nem tett le az asztalra, hangja mára fakó és megkopott öreg kujontenor, hanem a kedvenc lemezem Phil Collinsa a téma.
Pár napja hirtelen ötlettől vezérelve találtam egy Tony Banks interjút, amiben megvallja, hogy a dal csírája a zenetörténelem egyik legszebb dallama volt. Azóta nem megy ki fejemből a Firth of Fifth klasszikus dallamvezetése, előkaptam a Selling England-et, sercegett is, jól is esett, de hiányzott belőle a begyakorlottság. A Firth of Fifth nélkül nincsen koncert, gyakorlatilag az összes koncertlemezükön rajta van, és koncerten egyértelműen jobb is.
De ami meglepetésként ért, most újra hallgatva az egyik kedvenc lemezemet, hogy én még a gabrieles számokat is collinsszal szeretem. Még a legkomorabb apokalipszisnek is tompább az éle, jobban játszik a hangjával, és bár komolyságban mérgességben Gabriel a jobb, de Collins tenorja ... szép.
(Félmondat erejéig ne felejtsük, hogy Collinsnak hónapok alatt kellett előreugrania, ez a profi lemez pedig két és fél évvel Gabriel után készült. Ezen a lemezen Collins bevállalja a Suppers Readyt)
A The Carpet Crawlers Gabrieltől gyorsabb, keserűbb, nyersebb, Collinstól finomabb, kimértebb, puhább, nem mintha Collins nem bizonyítaná erejét, dühét, mondjuk a Musial Box-ban 1977-től 2007-ig. Nem tudom eldönteni, melyik jobb, nyilván egy gótikus sötétségű musicalbe dráma és húzás, ha pedig koncerten megidézni a tétel melankóliáját, akkor Collins kell.
Tizetöt év után fel kell vállalnom: nálam a Genesis énekesét Phil Collinsnak hívják.
