Marc Ribot - Don't Blame Me(izbi kolléga széjjelposztolta az oldalt, alig hagyva az intelektualizálásnak helyet. de azér valahogy menni fog, méghozzá végre egy new yorki lövéssel.)
a szólózás egyedi műfaj. nincs körítés, nincs zavaró elem, csak zenész van, hangszer és érzések. rezdülések, mikrodrámák, villámszerelmek, zippelt nagyhalálok, satöbbik, amelyeket csak a legnagyobbak tudnak hitelesen átadni. a gitárt alkalmazó zenész marc ribot közülük való, kétségtelen. a new yorki-i downtown zornista kommunája tagjaként, tehát begőzölt, szélsőséges avantjazz-zenészként ismert ribotnak e joe pass-i hagyományokat távolról üdvözlő lemeze bizonyítja, hogy az őrület nem létezhet a megnyugvás viszonyítási pontja nélkül. a két - főleg az experimentalisták számára erektív - zajdarabot leszámítva (az őrület kontrollált betüremkedései), mások által már csontvázig és szárazra nyalt jazz-sztenderdek nála új húst, új szerveket, új vért, de ami legfontosabb, új lelket kapnak, élni kezdenek. és mint tudjuk: az élet szép. kötelező.
